Heti menü
Mire jó
Receptek (615)
Saját heti menü
Regisztráció
Bejelentkezés

Bárány tagine (ejtsd:tazsin)

4 főre

A kúp alakú fedővel készült tagine-sütőért ma már nem kell feltétlenül Észak-Afrikába zarándokolni, a nagy kék-sárga bútorboltban is kapni. A bárányhús beszerzése sem probléma, ha ismerünk egy jó török hentest. Ebben a cserépedényben készült ez a mennyei, húsos-zöldséges ragu, amit kuszkusszal szervíroztunk.

Bárány

Hozzávalók

1 kg csontos bárányaprólék
2 db sárgarépa
2 db cukkini (kisebb
1 fej lilahagyma
1 marék aszalt gyümölcs (szilva
4 gerezd fokhagyma
1 ek őrölt kurkuma
2 rúd fahéj
2 db csillagánizs
4 db szegfűszeg
3 dl száraz vörösbor
1 db friss gyömbér (kb. 2 cm
0.5 tk őrölt pirospaprika
1 ek olaj
ízlés szerint só
ízlés szerint frissen őrölt bors

A körethez

25 dkg kuszkusz
1 tk vaj
1.
A húst dörzsöljük be sóval, frissen őrölt borssal, kurkumával, pirospaprikával. Egy serpenyőben az olajon pirítsuk meg minden oldalát, majd tegyük a tagine-sütőbe.
2.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
3.
A cukkinit, a lilahagymát, a fokhagymát, és a répát hámozzuk meg, vágjuk nagyobb darabokra, és tegyük a húshoz az aszalt gyümölcsökkel és a fűszerekkel együtt.
4.
Öntsünk alá két deci vörösbort, fedjük le, és süssük egy-másfél órát. Közben ha szükséges,még öntsünk alá bort.
5.
A kuszkuszt tegyük egy tálba, és öntsünk rá kétszer annyi forró lévő vizet. Keverjük meg a vajjal, és hagyjuk, hogy megduzzadjon. A tagine-t a kuszkusszal tálaljuk.
A recept nyomtatatásaA recept nyomtatatása
Hozzászólások
Hírlevél

Facebook
Rólunk | Kapcsolat | ÁSZF
Gourmet7 Kft. Minden jog fenntartva